Tudom, hogy a cím kicsit hülye kérdés, de a következő eset történt velem a múlt hétvégén. Szokásomhoz híven szombaton hajnalban keltem és már reggel 6-kor a Bentán voltam Százhalombatta mellett, ami köztudottan egy jól telepített tórendszer. Egy nagy tóból és 6 kisebből áll, a kisebbek átlagos mérete 1,2 hektár és mivel korábban haltenyésztéssel foglalkoztak itt, ezért nagyon egyformák is. Ugyanaz a mélység, part és meder.
Mivel az 1-es és 2-es (nagy és egy kisebb) tavon verseny zajlott, ezért a 3-as tóra ültem, ami gyakorlatilag a 2-es tükörképe. A kettőt egy kb. 3 méter széles földsáv választja el egymástól. A tervem az volt, hogy ha véget ér a verseny, egyszerűen a hátam mögé dobok... Persze előtte megfordulok! Előtte ugyanis elhatároztam, hogy a kettesen próbálkozom, mivel egy helyen nagyon jó kapásaim voltak korábban.
Lepakoltam, mindent úgy csináltam mint korábban és vártam a kapást. És vártam... és vártam... Közben megérkezett mellém Szabi, akit akkor ismertem meg. A családja leterítette a pokrócát, elhelyezkedett és várta, hogy a tíz éves horgászpalánta bevesse, zsebpénzéből vásárolt 6 ezer forintos cájgját, amin még etetőanyag sem volt - szabinak egyelőre az drága - és felakasztotta kapásjelzőjét egy ruhacsipeszt. Mondanom sem kell, hogy Szabi első dobásra keresztülhajított mindkét zsinóromon, gyakorlatilag párhuzamosan a parttal. Közben én nyugtáztam, hogy a kapástalanságnak nem a spiccek merevsége az oka, mivel gyönyörű - botelvivős - kapást produkált ifjú partnerem! Botok ki, szabinak rövid útmutatás a szélirány szerepéről, botok ismét a helyükön, szabinak ajándék kapásjelző - mégse akadjon fenn az a ruhacsipesz, ha jönne a hal...
És jött. Szabinak. Egy szép másfeles. Az én botjaim természetesen úgy feküdtek a rodpodon, mintha a kirakatban lennének. A nap nagy része így telt el, Szabival barátságot kötöttünk és megállapítottam, hogy a horgászatban sokszor nem is a hal a legfontosabb, hanem a friss levegő, a madárcsicsergés, az új kapcsolatok és még sorolhatnám a pszichológiában - kognitív disszonancia néven ismert - magyarázkodást, mellyel az ember azt próbálja bebizonyítani, hogy - hülye azért nem vagyok!
Aztán lassan véget ért a verseny, mögülem elmentek a sporik és én hátatfordíthattam a sikertelenségnek. Bevetettem az ugyanolyan felszerelésemet, ugyanazzal a zsinórral, horoggal, csalival az ugyanolyan tóba és jöttek a valóban botelvivős kapások... Lehet, hogy nem vagyok ezzel egyedül?
