Nemrég voltunk horgászni a pátkai tavon, három napot töltöttünk el ott. Jó volt végre kikapcsolódni, de a várt kapások alulmúlták magukat. Nagyon meleg volt, a front sem úgy érkezett, ahogy szerettük volna, a nagy halak csendben maradtak. Érdekes dolgokat írt Székely Zoli a fokozatosság elvéről... Nekem ez a három nap azért volt nagyon fontos, mert a leendő apósom (augusztus 28. lesz a nagy nap) még igazából nem horgászott máshol, csak a saját faluja környéki vizeken.
Gyönyörű helyen lakik, mert a Kurca, a Kórógy kanális és a Kórógy-tó is a falujában és közvetlen közelségében folyik el, de sajnos mára nagyon felborult az egyensúly a halak és a horgászok életében. Az történt ugyanis, hogy az évek alatt megszokott telepítési mennyiség évről évre csökkent a növekvő árak miatt. A horgászok viszont sajnos ugyanolyan természetességgel vittek haza minden kifogott halat, így lassan csak a nagyon óvatos nagy halak maradtak a vízben, de apránként azokat is kifogják. A minap arról beszélgettünk vele, hogy a legszomorúbb az, hogy keszegeket sem nagyon lehet már fogni, csak a törpék jönnek felhőkben. Ő gyermekkorától horgászik, a hetvenes években még napi 20 pontyot is lehetett fogni, de mára a nyár úgy telik el, hogy 2-3 ponty alig akad horogra. Szomorú, de ez a gyönyörű víz, ami tele kellene, hogy legyen élettel, valahogy nagyon nem az, mint régen. Sokat gondolkodunk persze, hogy talán mégis mi rontunk el valamit, de azért ennyi év tapasztalatával egy kis keszegezés már csak nem lenne olyan nagy feladat.
Persze vannak, akik állítják megy a hal, de ahhoz napi három etetéssel, egész nyáron át egy helyen kell ülni és akkor akad még néhány szebb darab. De hát kinek van erre ideje és etetőanyaga? Szóval születnek az ideológiák és közben egyre szomorúbbak vagyunk, mert a tagdíj már semmire sem elég, pedig ha belegondolok a havi 60-70 ezer Ft-ból élő embereknek a 16 ezer ft-os befizetés kicsit sem kevés. Jó lenne néha csak úgy keszegezni egyet, vagy egészen finom szerelékkel megfogni egy 1-2 kilós potykát, de az egész nyár úgy telik el, hogy egyetlen kapás sincs és már eleve úgy ülünk le a partra, hogy bizodalmunk sincs, csak a rutin hajt bennünket.
Hmmm... Nem panaszkodni akartam, csak kicsit belegondoltam, hogy miként fogom tudni a gyermekeimnek megmutatni, milyen is snecizni, ha nem merül el az úszó... És persze ha halat szeretnénk fogni, akkor el kell vinnem az apósomat egy halastóhoz, ahol végre meg van a halsűrűség. Szerencsénkre a pátkai Róth-tó tulajdonosa nagyon jó gondolkodású ember. Figyel a részletekre és nem a pénz hajtja elsősorban, hanem a tenni akarás. Azt, hogy nem érik egymás hátát a halak, bizonyítja az is, hogy három nap alatt, négyen összesen kb 8 halat fogtunk, de egy barátunk finom szerelékkel szépen húzkodta a dévéreket és pontyokat. Csak mi most azt szerettük volna, ha Sanyi végre kifáraszthatja élete eddigi legnagyobb halát! Ami meg is történt egy 6 és feles potyka személyében...
